Külföldről támadják a Mandinert, amióta feltártuk, hogy halálra vertek egy kényszersorozott magyar állampolgárt az ukrán toborzók

Az informatikai támadás elhárításán kollégáink folyamatosan dolgoznak.

Az államtitkár szerint ha Szabó Tímea, Gyurcsány Ferenc „és elvbarátaik” vezetnék az országot, nemcsak a külhoni, hanem az itthon élő magyarok sem lennének fontosak nekik.
A magyar ellenzék és Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke a budapesti román nagykövettel szövetségben magyarellenes tevékenységet folytat – jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán hétfőn.
Menczer Tamás arra reagálva mondta ezt, hogy Szabó Tímea az Országgyűlésben kifogásolta: a magyar kormány a járványhelyzet idején egészségügyi maszkokat szállít a határon túli magyaroknak. Ezt követően a budapesti román nagykövet egy bejegyzésben szolidaritást vállalt az ellenzéki politikussal. Az államtitkár úgy fogalmazott, hogy Szabó Tímea „a gyurcsányi iskola egyik legjobb diákjává vált” mert Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke az, aki „rendszeresen ráront a külhoni magyarokra”. „Ezzel szemben a kormány álláspontja az, hogy minden magyar felelős minden magyarért, másképpen fogalmazva, akinek az egyik magyar nem fontos, annak a másik sem lesz az” – jelentette ki az államtitkár.
Véleménye szerint ha Szabó Tímea, Gyurcsány Ferenc „és elvbarátaik” vezetnék az országot, nemcsak a külhoni, hanem az itthon élő magyarok sem lennének fontosak nekik. Azt mondta, a Magyarországra érkező egészségügyi maszkok mintegy egy százalékát juttatták el a külhoni magyaroknak. „Vagyis Szabó Tímeának ez az egy százalék fáj” – tette hozzá.
Arról is beszámolt, hogy eddig már 86 millió maszk érkezett Kínából Magyarországra és további több mint 62 milliót jegyeztek. Hozzátette: ez nagy mennyiség, de az egészségügyben, a rendvédelemben és a közigazgatásban dolgozóknak naponta milliós vagy akár több milliós a maszkigényük, és nem tudni, hogy meddig tart a járvány, hosszú távú védekezésre kell berendezkedni. A legfontosabb, hogy az egészségügyi dolgozók mindig hozzájussanak a szükséges védőfelszerelésekhez. „Óriási verseny folyik a világban a maszkokért és a lélegeztetőgépekért, és ebben a versenyben Magyarország helytáll” – mondta Menczer Tamás.
(MTI)